Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


(7)Spontán

2015.07.31

Kedves látogatók!

Ma, a tanévzáró óta találkoztam egy nagyon kedves barátommal. Vagyis ő több, mint egy kedves barát. De mindegy, részletekbe ne menjünk bele. Ahogy Bercit, a kis kutyámat sétáltattuk, valahogy feljött a szó a terveinkről. Konkrétabban az ő terveiről. Orvos szeretne lenni, bár ez nem okozott nagy újdonságot, hiszen ezt tudtam róla. Mégis amit utána közölt, mellbe vágott, még akkor is, ha bizonyos szempontból nincs hozzá közöm, hisz nem a pasim és nem is szeretném, hogy az legyen, mert akkor kénytelen lennék egyet érteni a fiú lány közt nincs barátság dologban, de kevés olyan dolog van, amibe annyira hiszek, mint a férfi-nő baráti kapcsolatában. Na de visszatérve, ahogy ott sétáltunk és hol Bercihez, hol hozzám beszélt, valahogy hirtelen olyan érzésem támadt, hogy mi hárman egy boldog család vagyunk. Te Jó Ég!!! Kimondva még szörnyűbben hangzik, mint csak elgondolkodni rajta... 

Szóval ahogy ott sétáltunk, egyszer csak megszólalt és elmondta, hogy ő nem szeretne gyereket, mert állítása szerint ő nem tudna olyan apa lenni, amilyen lenni szeretne, másodsorban pedig, ha orvos lesz, közel nem tölthet annyi időt a gyerekeivel, amennyit szeretne, de abba sem biztos, hogy egyáltalán feleséget szeretne-e. Illetve azt tudja, hogy szeretne, kérdés az, hogy az orvosi karrier mellett mi fér bele az életébe és mi nem. De mikor ezt konkrétan közölte velem, valamiért, a Jó Ég se tudja, hogy miért, olyan érzésem támadt, mintha ezt úgy közölné velem, mintha már évek óta a barátnője lennék, és rég nem a gimiben lennénk. Olyan érzés volt, mint mikor egy pár már jó rég óta együtt van és a nő már a családalapítást tervezgeti, pedig a pasi még csak a kezét sem kérte meg. A férfi valahogy észreveszi, hogy a nőnek már komolyabb tervei vannak és ügyesen úgy intézve, mintha csak véletlenül jönne föl a téma, közli a nővel, hogy mi a hézag. Na körülbelül így éreztem magam, pedig esküszöm nem járunk, nem jártunk soha és nem is fogunk, ez tény. De akkor mégis miért kerített hatalmába ez az érzés?

Mindezt leírva két kérdés merült fel bennem:

1; Létezik, hogy valakinek a karrierje legyen fontosabb, mint az, hogy van egy társa, akire mindenben számíthat és két csoda szép gyermeke, akik mindig mosolyt csalnak az arcára még akkor is, ha éppen galibát okoznak? 

2; Hogy bolondulhattam meg és hogy a francba jut nekem ilyesmi 17 évesen?! Azt hiszem tényleg becsavarodtam. Vagy csak kezdek pánikolni, amiért a szerelmi életem konkrétan kész katasztrófa és félek, hogy örök magányra vagyok ítélve? Nem tudom, ez a kérdés minden esetre még válaszra vár, de az biztos, hogy nem ilyeneken kéne agyalnom a nyáriszünet kellős közepén péntek este háromnegyed kilenckor...

 

Üdv: Detti

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nyugalom!

Anonim,2015.08.01 20:18

Nézd ti barátok vagytok ,fontosak egymásnak ,de nem olyan szinten...... és nem hinném ,hogy csak akkor lesz boldog egy lágy ha van valakije jó persze valakihez oda akarunk bújni ,de arra ott van az anyukánk. csak férre értesz valamit. Nyugi!

Re: Nyugalom!

Detti/admin/,2015.08.02 20:02

:-)